Kátai-Németh Vilmos: Nem von el pénzt Csepeltől az állam ↗
A politikus állítása szerint maga az önkormányzat jelezte, hogy elegendő lesz kevesebb pénz a feladatellátásra.

Hungarian daily newspaper
Public-feed headlines link back to the original publication.
A politikus állítása szerint maga az önkormányzat jelezte, hogy elegendő lesz kevesebb pénz a feladatellátásra.
Azt állítják, a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség több már megvalósult rendezvény teljesítését vitatja, ezért azok ellenértékét sem fizette meg.
Századszor, de tizennégy év óta először csap össze a Millwall és a West Ham. A két csapat szurkolóinak hagyományos ellenségeskedését 400 rendőr igyekszik megakadályozni a The Den stadionban.
Európai vezetőkkel találkozott Volodimir Zelenszkij pénteken Nyugat-Ukrajnában, hogy közép-európai országok, köztük Magyarország részvételével Kárpáti Nyolcak (C8) néven útnak indítsák a térség új együttműködési fórumát.
Szerintük nem maradhatnak a sötétben azok, akik ennek a hivatalnak dolgoznak.
Úgy fest, mégsem tartják meg a rendezvényt.
Már nem lehetne elintézni ötévnyi kreditponttal az orvosi működési engedély megújítását: 2028-tól az orvosok szakmai fejlődését és munkájuk egyes minőségi mutatóit is követő rendszer jöhet. Miközben Álmos Péter MOK-elnök ennek még csak a koncepcióját vázolta,